docOutdoor

Jelenben

Sokáig nem értettem, hogy mi ez a nagy hűhó a Most (nagy betűvel írom, mert olyan jelentőségteljes) hatalmáról, amiről Eckhart Tolle ír könyvében (A most hatalma címmel). 📖

Sokáig nem értettem, mert nem voltam a Mostban. Nem is tudtam, hogy mi az a most, mert elmém folyamatosan zakatolt. 🧠
Egy általános zaj volt a fejemben. Minden egyes pillanatban feljött valami a múltból, ami alapján megítéltem embereket, helyzeteket, mintha egy veszélyhelyzetben lennék, ami folyamatos éberséget követel és közben már előre terveztem a jövőbeni lépéseket.

Egy állandó belső “munka” zajlott, teljesen értelmetlenül.
Értelmetlenül, mert nem tudtam a múlt elemzésével és a projekciómmal megjósolni a jövőt, bármennyire is erőlködött az elmém.

Önismereti utam során megértettem, hogy nem vagyok defektes, az elme általános működésének tudható be ez a folyamatos zaj, ami annyiszor megkeserítette az életemet.

Aztán történt valami. ✨

Nem tudom beazonosítani, hogy egy konkrét esemény eredményként jutottam el a Mostba, vagy sok apró lépés, felismerés és megértés vezetett el ehhez az állapothoz, azonban azt érzem, hogy itt végre nagyon jó lenni.

Annyira jó lenni, hogy nem is akarok ezentúl máshol tartózkodni. Nem és nem. Itt van a helyem.

Megtapasztaltam, hogy itt minden rendben van. 🌿
Itt nincsen aggodalom a jövő miatt és nincsen szégyen-bűntudat a múltra emlékezve. Itt a létezés öröme jár át.

A lélegzetvétel ritmikus csodája, a természet ünnepe, ahogy egy virág szépségét csodálom, a fiaim kacagása, amely gátlástalanul zengi fel a tájat. 🌸👦

Most már értem, miért szemléltette Buddha a Most hatalmát egyetlen virág felemelésével szavak nélkül. 🌼
Mert a virágban ott van minden. Az élet, a jelen pillanat öröme, a szépség, a tökéletlen tökéletessége és a múlandóság egyszerre, mindez szavak nélkül.

A jelenben nincsenek szavak. Nincsen rájuk szükség, mert nem kell mit értelmezni.
A jelenben csak a csoda van, a létezés egyszeri és megismételhetetlen minutumának nagyszerűsége. ✨

Rácsodálkozunk önmagunkra és szemléljük a pillanatot. Egy varázslatos, meditatív állapot, ahol az én-tudatunk is feloldódik.

Megfigyeltem fiaimat, ahogyan játszanak. 🎮
Elmerülnek a játék élményében, megszűnik számukra a külvilág és képzeletük a játék élményében egy más valóságba repíti őket.

Egy pillanat alatt a játék-tűzoltóautó vezetői lesznek 🚒, vagy a legó-vár katonái ruhájába bújnak és határtalanul kalandoznak a játék világában.

„A gyerekek a legnagyobb tanítómesterek, mert egyszerűen csak önmaguk.”

Megértettem, mire gondolt Goethe ezzel a mondattal.
A gyermek nem akar más lenni, mint ami, gyermek. Valójában nincsen benne akarás, csak a jelenben van…

Nincs még benne félelem, ezért életét a jelenben éli.

Megértettem azt is, hogy mi a valódi mátrix, amely megfoszt a jelentől minket.

A mátrix az elménk börtöne, amelyet mi teremtettünk magunknak társadalmi szabályokkal. ⛓️
Intézményrendszereket hoztunk létre, amelyek megnyomorítják életünket…

Mi szülők pedig a legjobbat akarjuk a gyermekeinknek, mégis sokszor elvesszük a szabadságukat.

A legnagyobb teremtők és alkotók mind lázadók voltak. 🔥
Olyan emberek, akik nem fogadták el a társadalom szabályrendszerét, hanem saját lelkük hangját követték.

Ez a mi felelősségünk, hogy milyen jövőt adunk a gyermekeinknek.

Megértettem, hogy a változtatást önmagamnál kell elkezdeni.

Az önismerethez a depresszió pokla vezetett. 🌑
Oly mélyen voltam, hogy már nem is észleltem a bajt…

Aztán megjelent egy fénysugár. ✨
Egy terapeuta barátom ajánlott egy elvonulást…

És ott megéltem a csodát.
Az egység élményét.

Megjelent egy szó az elmémben: **„Kegyelem.”** 🙏

Szívem majd meghasadt a szeretettől, és tudtam, hogy az életem örökre megváltozott.

A depresszió eltűnt, és helyére az élet öröme költözött. 🌞

Megtaláltam önmagamat.
Megtaláltam azt a kisfiút, aki egykor elveszett… 👶

Magamhoz öleltem őt, és kiléptem a fénybe. ✨

Azóta megjelent bennem a bátorság. 💪
Sokszor fájdalmas volt, sokszor nehéz…

De minden egyes lépéssel erősebb lettem.

Megértettem, hogy olyanok vagyunk, mint a hagyma. 🧅
Rétegeink vannak, amelyeket le kell bontani.

És ez az út spirális. 🔄
Mindig visszatérünk ugyanahhoz, csak egy magasabb szinten.

Valójában az egész élet egy vizsga.

Felismertem, hogy egyedül nem tudok meggyógyulni.
Szükségem van útra, munkára, hitre.

És eldöntöttem: végigmegyek rajta.

A belső út során újraálmodtam az életemet. 🌱

Sok inspiráló emberrel találkoztam, köztük az Everness Fesztiválon is. 🌿

Ezért hoztam létre az **Ébren Álmodó Podcastet**. 🎙️

Ősszel elindultunk, már 6 adáson túl vagyunk…
És hamarosan visszatérünk.

Új adásokkal, új projektekkel. 🔥

Az Everness Fesztiválra most **12% kedvezményt** kapsz 🎟️
(QR kód a hozzászólásban)

Ha szeretnéd megismerni az önismereti utat, inspiráló embereket, és kapcsolódni…
szívből ajánlom.

Ha pedig szeretnéd, hogy az utadon támogassalak,
várlak erdei coach-sétáimon. 🌲

📞 Jelentkezés: 06302084282

Szeretettel:
Dávid Gergő DrHorváth

Mindenki igazsága, avagy kinek van igaza?

Minap elkezdtem olvasni Dittrich Ernő, Az életed megértésének könyvét.
Olvastam a Hawkins-féle lelki rezgésszintekről és az igazságról alkotott képünkről is.
A könyv kifejti, hogy “átlagemberként” nem látjuk az objektív igazságot, mert a saját világképünk (amelyet lelki sérüléseink, traumáink, hitrendszereink és tapasztalataink teljesen egyedivé formálnak) erősen torzítja azt.
Csak torz lencsén keresztül látjuk a világunkat, ezért nincs két azonos igazság!
Mindenkinek jogos az igazsága (érzelmi igazság) és a valósága!
Olyan, mintha mindenki egy egyedi MÁTRIX-ban létezni. Mindenki maga számára egy új valóságot teremt tudattalanul csupán azáltal, ahogyan látja a dolgokat maga körül. Mindez befolyásolja, ahogyan a döntéseit meghozza, ahogyan másokkal kommunikál, ahogy önmagát látja és a külvilág ingereit feldolgozza.

Ha a párkapcsolati dinamikát két, azonos irányba, egyenlő sebességgel haladó vektorként (egyenes vonal, irányt jelző nyíllal a végén, amely megmutatja, hogy merre halad és mekkora a hossza) ábrázoljuk, akkor kezdetben két, párhuzamosan futó, közel egyenletes tempóban haladó vektort láthatunk magunk előtt.

Amíg a két ‘szerelmes vektor’ párhuzamosan és egyező tempóban halad, suttogva is hallja egymás hangját, addig fennáll egy intim tér. Egy olyan közeg, ahol mindketten számíthatnak a másikra, mert egy irányba, egy tempóval haladnak, mintha egy test és egy lélek lennének.

Aztán történik valami. Nem gyorsan, nem hangosan, hanem alig észrevehető módon. A mindennapok harcaiban megváltozik a vektorok dinamikája. Eljönnek a traumák, a sémák és az ösztönös viselkedési minták tapasztalatai alapján a rózsaszín köd szertefoszlik. A szerelem elmúlik és maradnak a szürke hétköznapok. A taposómalom hatására a lelkesedés helyére beköltözik a fásultság. A fásult vektor lelassul. Korábbi egyenes iránya lefelé mutat és elkezdődik a süllyedés. A másik vektor próbálja őt felhúzni és noszogatni, de ettől ő maga is lejjebb halad, tempója csökken. Mindenkiben nő a feszültség.

Gyakran elegendő annyi, hogy a korábban párhuzamosan futó két irányvonal közül az egyik szöge megváltozik, vagy a kettő vonal haladási tempója eltérő (általában a kettő együtt jár). Az egyik ember elégedettebb az életével, a munkájával, a hivatásával, a testével, stb., míg a másik ember nem találja önmagát és csak a mindennapok kihívásaira fókuszálva elveszíti a belső hajtóerejét.
Ez a különbség rövid távon alig észlelhető változássá, hosszabb idő után egy hatalmas távolsággá tud fejlődni.

Ahogyan a távolság nő, úgy kell a hangot felerősíteni és a jelzés intenzitását növelni, hogy a másik megértse a közös út irányait. A gyorsabban haladónak lassítani kellett, ami benne feszültséget kell, a lassabb pedig mindig azt érzi, hogy nógatják, erőltetik a gyorsabb tempót, ami számára is kellemetlen.

Ahogyan a távolság túl nagy lesz, a két fél már nem hallja egymást. Megszűnik az intim tér, nincs megértés és már közös út sem. Csak két vektor van, amely másfelé mutat és két teljesen ellentétes valóság.

Hajós példával illetve az alábbi dinamika zajlik le.

Kezdetben a közös hajót együtt irányítjuk. Ketten fogjuk a kormányt és egyező az úticél.

Később mindig egyvalaki tekeri a kormányt, a hajó azonban már nem siklik hatékonyan egy irányba, mert a gyakori kormányoscserék miatt gyakori az irányváltás és megkezdődik az egymás hibázatása a lassú tempóért.

A legvégén két erőlködő, frusztrált, ordító ember tépi egyszerre a kormánylapátot és a hajó szinte egyhelyben forog, míg végül valaki feladja és kiugrik a hajóból.

Megértettem, hogy mennyire fontos az önismeret. Mennyire fontos az, hogy tudjam, merre mutat valójában az én vektorom és milyen tempóval haladok az utamon. Ha önmagammal tisztában vagyok, akkor a másik ember, aki hozzám csatlakozik, aki az életem része lesz, szintén hasonló vektorral rendelkezik, így hajónk könnyedén siklik előre.

Megértettem azt is, hogy a valódi empátia annak felismerése és elfogadása, hogy a másik véleménye, a másik valóság érzékelése is ugyanannyira jogos, mint a saját igazam, hiszen nincs két egyforma realitás!

Most azt tanulom, hogy a másik valóságának tükrében meglássam a saját életfelfogásom torzulásait és felismerjem azokat a területeket, ahol tovább szükséges önmagamat gyógyítanom.

Az önismeret során megtapasztaltam, hogy a tiszta kommunikáció az egyetlen olyan eszköz, amivel játszmák nélkül lehet létezni a párkapcsolatban és megértettem a segítő tükrök erejét, amelyet a másik jelene tud számomra adni.

A párkapcsolat az önismeret igazi tesztje. Megmutatja, hogy hol tartasz az önmagad felé vezető belső úton és lehetőséget kínál arra, hogy felismerd, mely területek igénylik még a figyelmedet, a gyógyítást.

Én hiszek a gyógyulásban, a kapcsolatok nyújtotta tükrökben és az önismeret erejében. Hiszem, ha szembenézek önnön démonjaimmal és a mélyére megyek a fájdalmaimnak, akkor a kigyomlált félelmek helyére béke költözik, a begyógyult sebek nyomán öröm ébred. A megélt tapasztalatok bölcsességet hoznak és a bölcsesség nyugalmat áraszt.

Ha szeretnél a kommunikációban fejlődni, a torz lencsédet tiszta tekintetre cserélni és a párkapcsolati dinamikádat megváltoztatni, akkor várlak szeretettel az erdei coach sétáimon.

Jelentkezni az alábbi telefonszámon tudsz: 06302084282

Biztonságban önmagammal

Ismerős az érzés, hogy nem találod a helyed?
Bármerre is lépnél, mindenfelé bizonytalan a talaj a lábad alatt?
Minden inog, mozog és veszedelmet szimatolsz magad körül?
Amikor úgy érzed, hogy nincsenek, vagy alig vannak gyökereid, a feltámadó szél úgy megtépáz, hogy rögvest elengeded a talajt és elpusztulsz?

Ezek az érzések életem részei voltak a múltban.
Kerestem a biztos talapzatot, de nem tudtam önmagamban hinni, ezért mindig egy külső erőnek adtam a hitemet. Biztonságosabbnak éreztem, ha valaki más mondja meg, nekem mi a jó, hogyan éljek, gondolkodjak, bízzak, mire építsek. Ezzel kihelyeztem a felelősséget magamon kívülre. Döntésem nem volt tudatos, ösztönösen működtem és nem értettem, hogy miért csalódom, csak céltalan sodródtam az élet óceánján.

Ez a bolyongás akkor szűnt meg, amikor 2025. tavaszán egy meditatív állapotomban felismertem, nincs szükségem többé külső mesterekre, hanem belül, önmagamban találom meg az én saját mesteremet, önnön magamat.

A felismerés sok új élményt adott, bátorságot leltem az ismeretlenben, fény gyúlt a belső sötétségemben.

Elindultam a belső úton, azonban megtorpantam.
�Fontosabb volt a külvilág színes kavalkádja, az emberekkel való kapcsolódások zaja és lendülete, a nyers életerő áramlása, miközben belső mesterem egy szót súgott, minden nappal egyre hangosabban: “BEFELÉ”!

Sokáig hanyagoltam a belső utat, amíg idén januárban egy elvonuláson megérkezett a változás hajnala.

Új reggel virradt lelkemben, amely az ősbizalom ajándékát hozta meg nekem.

A lélek szabadságának érzését.

Ahogyan felvirradt belső napom, úgy beköltözött a béke lelkembe és rám szakadt teljes életem fáradtsága.

Megértettem, hogy mindig is zaklatott állapotban volt idegrendszerem, ugyanis aktív volt az ‘üss, vagy fuss’ állapot bennem, az önvédelmi rendszerem mindig készenlétben állt. Ez a készenlét rengeteg energiát emésztett fel és gátolta a szabad áramlást, mindig egy feszes belső állapotot indukált, amelyben soha nem tudtam igazán megérkezni, valódi pihenést megélni.

Az elvonulás óta rengeteget alszom. Sokat pihenek, mint egy gyermek. Oly mélyen és teljes átéléssel, mintha testem benyújtaná a számlát. Jól esik pihenni.

Most értettem meg, hogy az ősbizalom állapota valami olyasmi, mint az egészség. Nem értékeled az egészségedet mindaddig, amíg el nem veszíted. Amint elveszíted, minden idegszáladdal annak visszaszerzésére fókuszálsz. Itt annyi a különbség, hogy az ősbizalom hiányában nem tudod, mi az, amíg meg nem tapasztalod annak hatását.

És mit adott nekem az ősbizalom? Szabadságot. Lelkem békéjét, testem nyugalmát, a jövőbe vetett bizalmat, a ‘minden rendben van’ érzést. Békét önmagammal. A feltétel nélküli szeretet alapját. Azt az alapot, amire lehet építkezni.

Miért nem volt ősbizalmam? Mert nehéz volt a születésem. Harcoltam a túlélésért és inkubátorba tettek. Az ‘arany órában’ nem kaptam meg édesanyámat, ahogyan sok más baba sem, így idegrendszerem nem tudott megnyugodni. Nem tapasztalhattam meg, hogy ‘minden rendben van, bármi is történik’, így a küzdelem állapota fennmaradt teljes életemben, egészen az önismereti utam ezen állomásáig, amelyet most értem el.

Nem kergetek ábrándokat, ez az állomás nem megérkezés (ha van olyan van egyáltalán), hanem egy új alap, amelyre életemet építhetem. Tudom, hogy a valódi munka csak most kezdődik, azonban érzem a szabadság illatát. Szabadon élni, az áramlással menni, teljességben alkotni, hittel létezni.

Hálás vagyok mindenkinek, aki segített az önismeretben, szeretteimnek, mentoraimnak, tanítóimnak, gyógyítóimnak, barátaimnak és önmagamnak. A hála hatalmas ereje segített át a nehezeken, a tapasztalás mély mocsarain, a torz tükrökkel való szembenézéseken, a valóság pofonjain és az egóm hazugságain.

Aki keres, az talál. Ezt jól megtanultam.

Keresd meg te is önmagad és találd meg belső békédet, járd végre saját utadat!

Ha megszólítottak soraim, várlak erdei coaching sétáimon. Az erdő az a tér, ahol a lélek kinyílik és szabadon áramlik a séta során. A szabad lélek üzeneteit magaddal viheted a hétköznapokra és megindíthatod a valódi változásokat életedben.

Időpont egyeztetés végett keress az alábbi számomon, vagy írj privát üzenetben:
+36302084282

https://www.facebook.com/share/1841WPQSJ1/?mibextid=wwXIfr

Zene ott kezdődik, ahol elcsendesedünk – séta Varga Zsoltival a GaiaTree megálmodójával 🎙️ Őszinte beszélgetés zenéről, belső utakról és felelősségrőlEbben az epizódban Gaia Tree frontemberével, Varga Zsoltival beszélgetünk – nemcsak zenéről, h...

Hazugságok viharában

“Csalódtam benned, elveszítettem a bizalmamat irántad!” - Minden egyes szó, mint egy kalapácsütés a szívemen, miközben az elvesztés fájdalma acél bilincsként szorította mellkasomat.

Megindult a lelki párbeszéd magamban.

Miért, de miért?
Miért hazudtam, sorozatosan, önmagamnak, a másiknak és az egész világnak? - Tettem fel magamnak a kérdést.

Rögvest meg is érkezett lelkem válasza: Mert féltél. Féltél megmutatni a bizonytalanságodat, a gyengeségedet, az esendőségedet, a kételyeidet, az emberi oldaladat. Szégyellted, hogy nem tartasz még ott, ahol szeretnél, nem érkeztél még meg oda, ami stabil, kiegyensúlyozott, amire lehet építeni.

De miért tettem mégis?

Mert azt érezted, hogy nem vagy elég jó, ha gyengeséget mutatsz, nem vagy szerethető a bizonytalanságodban, nem vagy férfias ha félsz és hogyan kapcsolódhatna hozzád egy komoly NŐ, akinek az élete rendben van már, ha nem a pozitív potenciálokat mutatod meg önmagadban, nem arra helyezed a fókuszt.

Akkor gyenge és gyáva vagyok, hogy nem mertem megmutatni a valóságomat?

Igen is és nem is. Igen, gyenge és gyáva vagy, mert nem avattad be a másik a bizalmadba, hogy nem vállaltad fel ténylegesen, hogy az életed hajója most billeg és egy nagyobb vihar felboríthatja. Manipuláltad azzal, hogy gyors csónakodat naszádnak mutattad és ő a naszádnak szavazott bizalmat.
Nem, nem vagy gyenge és nem vagy gyáva, mert olyan utakat jártál be, amelyre büszkeséget és erőt adott neked és a tapasztalataid, önismereti kincseid és megébredt képességeid alapján szentül hitted, hogy gyors csónakoddal elkerülöd a vihart és révbe érsz.

Akkor mégis hol csúsztak el a dolgok?

Ott, hogy amikor a vihar mégis lecsapott, akkor nem vállaltad fel a másik előtt, hogy a naszád végeredményben csak csónak, hanem a csónakkal belevetetted magad a viharba. Fohászkodtál, hogy épségben megússzátok, azonban legbelül tudtad, hogy rossz vége lesz. Mégis hinni akartál az illúzióban, hogy képes leszel átvészelni, de a hullámok átcsaptak a fejed felett.

Menthető még a csónak?

Igen, minden rajtad múlik. Ha számot vetsz, ha őszintén szembenézel önmagaddal, ha a félelmek mélyére mész és megbocsátasz önmagadnak, akkor, de csak akkor…

És ugyanaz lesz az utasom, aki a naszádnak képzelt csónakban rommá ázott velem és most dühös tekintettel, bizalmát vesztve reszket?

Nem tudhatod. A bizalom olyan, mint egy kristályváza. Felépítése hosszú idő, akárcsak a kristály megcsiszolása és törékeny is, mert a kezdeti lelkesedés helyett a bizalmatlanság örökös mércéje, gyanakvó pillantása kíséri.

Érdemes akkor ezt a nehéz utat járni?

Akkor igen, ha egy magasztos cél lebeg a szemed előtt. Ha a szíved hozzá küld, akkor megéri várni, küzdeni, alakulni, gyógyulni, áradni és szeretni. Az eredmény nem garantált, de hited és szíved ereje visz majd az úton. A haladás tanulságokat és felismeréseket hoz magával. A belső munka igazgyöngyöz hoz a felszínre.

Coachként segítek neked az önazonos hangod megtalálásában, hogy partnered bizalmát elnyerve együtt elbírjatok a legnagyobb viharokkal is!

https://app.minup.io/book/docoutdoor/service/26879

A valódi felelősség - önmagamat választom

A szeretet ünnepéhez közeledve felmerült bennem a kérdés, hogy mi is az igazi önszeretet?
Mit jelent az, hogy valóban szeretem magamat?

Az önismereti úton megértettem, hogy mást csak akkor tudok tisztán szeretni, ítélkezésmentesen látni, ha előbb önmagamat elfogadom minden hibámmal, gyengeségemmel, árnyékommal együtt.
Ezt annyira könnyű leírni és olyan borzasztóan nehéz megtenni…

Amikor a minták alapján beindul az önbántalmazás - miért tettem ezt…miért nem tudtam…miért nem hittem el magamról…miért nem…miért nem…miért nem…

Amikor bekapcsol az önszabotázs - úgysem fog sikerülni…nem vagyok rá képes…hogyan is hihettem el, hogy én méltó vagyok rá…nem jár nekem a figyelem…nem vagyok szerethető…

Amikor beleragaszt a fájdalomba a tanult tehetetlenség - minek mozduljak, amikor ott is csak a bántás vár rám…hova menjek, amikor máshol is rossz…nekem máshol sem terem babér…

Amikor nem látom magamat értékesnek - hol vagyok én ahhoz, hogy olyan életem legyen, amilyenre vágyok…megérdemlem a jólétet, az anyagi biztonságot, vagy csak botladozok tovább az élet macskaköves utcáján…

Amikor nem találom önmagamat eléggé szerethetőnek - vajon megérdemlem a valódi szeretetet, vagy csak egymás sérüléseinek ragtapaszai lehetünk…úgysem marad mellettem, mert jön más, aki jobb nálam…nem látja azt, aki bennem lakik…a szeretetem nem talál viszonzást…

Megértettem, hogy ez a legnagyobb felelősség.

Önmagamért felelősséget vállalni.
Felelős vagyok a gondolataimért, a szavaimért és tetteimért. És felelős vagyok az ÉRZÉSEIMÉRT.
És miért írtam csupa nagybetűvel?
Mert ez a legfontosabb.

Felelős vagyok az érzéseimért.
Megengedem - megfigyelem - átengedem magamon.

Megengedem magamnak, hogy fájjon a hiány, amit gyermekként nem kaptam meg.
Megengedem magamnak a könnyeket és a gyengeséget, amikor szembesülök a múlt árnyékával.

Megfigyelem a fájdalmat, hogy hol bánt. Mit üzen testem az érzések csendes és bölcs nyelvén. M

Átengedem magamon a fájdalmat. Hagyom, hogy átfolyjon és távozzon belőlem. Engedem, hogy testem lekövesse a fájdalom útját, kimozgom és kirázom magamból azt és engedem, hogy idegrendszerem megnyugodjon.

Ahogy az érzéssel a fájdalom is távozik, helyére beköltözik a nyugalom. A belső béke, ahol megértés születik. A fájdalom megmutatja, hogy a múlt emléke csupán árnyék, már nem a valóság része.

És milyen az árnyék természete? Illúziorikus.

Mint kisgyerek, aki az ágyában fekszik és az éjszaka sötétjében egy szörnyet sejt a takaró alól pislogva. “Apaaa, gyere segíts, egy szörny van a szobámban!!!” Apa felkapcsolja a villanyt és közösen megnyugodnak, hogy a szörny a székre akasztott ruha árnyéka a felhő alól kibukkanó holdsugárnál. A szörny a fényben megszelídül. A villanyt leoltva a kisgyerek még érzékeli a szörnyet, de tudja, hogy ő csupán a képzelet szüleménye.

Amikor gyermekként traumát szenvedtünk el, a túlélési üzemmód bekapcsolt és elménk a traumát letolta a tudatalattiba. Ezek a “trauma-szörnyek” felnőtt életünkben is lépten-nyomon előbukkannak és az illúzió hatalmas erejével kötnek gúzsba, vagy sodornak dráma-helyzetekbe. Az önismereti úton használt professzionális tükrök segítségével meglátjuk a ‘trauma-szörny” valódi arcát. Egy bántalmazó szülőben síró kisgyereket, a múltból hozott megannyi fájdalmat és félelmet és megtanuljuk az árnyékunkat magunkba ölelni.

Megtanuljuk a szeretet erejével a fájdalmat gyógyítani és a “trauma-szörny” egy szelíd kiskutyává szelídül. Mindig ott marad velünk, a lábunk mellett sétál és néha figyelmet kér magának. Ilyenkor ránézünk és megsimogatjuk buksiját. Ezzel üzenjük önmagunknak: nagy belső harcok, sok fájdalom és könny árán meggyógyítottuk magunkban a múltat.

A kiskutya már a belső erőnkre, a megtett utunkra, a nemes harcra emlékeztet, amelyet önmagunkkal, önmagunkért vívtunk és győztünk! Erősebbek voltak és vagyunk a “trauma-szörnynél”. Erőnk pedig példa mindenki számára. Ebből töltekeznek gyermekeink, amikor látják, hogy jobban vagyunk. Érzik az energia változását és szívesen kapcsolódnak az új minőséghez. Az úton elérkezünk a feltétel nélküli szeretethez.

A feltétel nélküli szeretet nem kér. Nem kér figyelmet, nem kér viszonzást, nem kér megerősítést. A feltétel nélküli szeretet csak VAN. A létezés örömét hordozza. Élvezem a pillanatot, amiben élek. Táncolok a pillanatban és nem érdekel a külvilág. Elmém csendben van, mert érzi, hogy nincsen dolga az egónak. A lelkem szárnyal, a szív tág. Lábam táncol, testem forog, torkomból ősi dal zeng az időtlen térben.

A feltétel nélküli szeretetben csak a pillanat létezik, a múlt és jövő csak viszonylagos támpont, nem mérvadó.

A karácsony a befelé figyelés és a lecsendesedés üzenetét hordozza.
Kívánom Neked, hogy használd ezt az időszakot arra, hogy befelé figyelve végignézz az utadon. Milyen állomásai voltak az önismereti utadnak? Milyen mérföldköveket látsz magad előtt? Mi az, ami hálával tölt el téged, amikor végiggondolod az utadat? Mik azok a felismerések és lépések, amelyekért megébred benned a büszkeség érzése és jó szívvel vagy önmagad iránt?

Ahogyan végigtekinted az utadat, felismered, hogy mennyi mindent tettél önmagadért! Megláthatod, hogy a belső munka eredményei milyen hatással voltak a környezetedre! Milyen változásokat hozott az életedben, a pároddal és a gyermekeiddel való kapcsolatodban, valamint a szüleiddel, testvéreiddel való kapcsolódásban? Felfedezheted, hogy a kapcsolataid minősége javult, ahogyan a belső munkád meghozta gyümölcseit! Hogy figyelmesebb vagy pároddal, hogy gyermekeid könnyebben kapcsolódnak veled és szaladnak örömmel a karjaidba, vagy szüleiddel szemben is jobban meg tudod húzni a szeretetteli határokat, szebben működtetni a gyermek-szülő viszonyt.

És ha ezt a belső vizsgálódást még a karácsonyi nagy családlátogatás előtt elvégzed és így az energiáidat rendezed, úgy a nagy családi találkozások során könnyebben maradsz a középpontodban, tartod meg a belső harmóniádat és ezzel fényt viszel a családi együttlétbe!

Boldog karácsonyt kívánok!

A fény ünnepe - fogadd be a szeretetet!

Karácsonykor mindenki ajándékoz és ajándékot fogad.
Félszeg mosolyok, halk köszönömök és a szívekben egy parázs szeretet ébred.

Mi lenne, ha mi emberek a tárgyak ajándékozása helyett a valódi szeretetet ajándékoznánk egymásnak?

Ha valóban megmutatnánk azt, amit a másikban csodálatosnak látunk?

Ha őszintén és teljes szívünkből kifejeznénk a másik szemébe nézve, hogy milyen nagyszerű dolgokat látunk benne, érzünk általa megnyilvánulni és mily gyönyörű mintákat ad ezzel a világnak?

És mi lenne, ha a másik fél ezt nyitott szívvel fogadná és magába elültetné a szeretet magjait?

Egyből egy picit szebbé válna a világunk!

A szeretet magjai csodákra képesek!

Megindítják a megbocsátás szép útját, ahol elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen és megengedjük önmagunknak is, hogy hibázhatunk és magunkhoz öleljük sérült részeinket. Ahol elnézést kérünk a másiktól, mert megbántottuk és ő velünk együttérezve elfogadja a bocsánatkérést, mert érzi mögötte a tiszta szándékot.

Ez lenne a legboldogabb karácsony, mert emberi szívek újra találkoznának, lelkek újra összefonódnának és egyesülnének a szeretetben. A harag és düh elillanna és maradna a gyermeki ártatlanság, a tiszta jókedv és derű.

Kívánom Neked, hogy merj idén nyitott szívvel szeretni, szeretetet fogadni, bocsánatot kérni, önmagadnak és másoknak megbocsátani és engedni, hogy a szeretet áramlása megindulok közted és szeretteid között!

Legyen idén a szeretet maga az ajándék!

Mi történik, amikor két életművész találkozik egy tábortűz fényénél… és a hang, a tánc, a gyógyítás és az önismeret összefonódik?

Az Ébren Álmodó Podcast 5. részében Flóra és Endre mesélnek arról, hogyan lett a művészetből hivatás, az utazásokból tanítás, a kapcsolatból pedig tudatos, lassú építkezés. ✨

Ébren Álmodó 5# Flóra & Endre Mi történik, amikor két életművész találkozik egy tábortűz fényénél… és a hang, a tánc, a gyógyítás és az önismeret összefonódik?Ebben a részben Flóra és End...

Bori Kisida programjai segítenek visszatalálni önmagadhoz az intimitáson keresztül!

Kisida Bori Ezen a héten az Ébrenálmodók vendége: Kisida Bori!Olyan témákról beszélgetünk, amelyek ma szinte mindenkit érintenek — csak kevesen mernek beszélni róla őszi...

Fogadjátok szeretettel az Ébren Álmodó podctast 3. adását Kővári Jankával. 😇

Ébren Álmodó #3 | Kővári Janka Mi történik, ha 15 évesen egy szakítás után nem a bulizásba menekülsz, hanem befelé indulsz el? 🌲✨Az Ébren Álmodó Podcast harmadik erdei sétáján Kővári Jank...

Szeretettel ajánlom!

A végtelen szikrája bennünk – Újfalusi Károly és Radosnai Luca az Ébren Álmodókban Az Ébren Álmodók első epizódjában a természethez való kapcsolódásról, a gyermeki rácsodálkozás erejéről, a művészet és önismeret találkozásáról beszélgetünk ...