Kult-kár

KITÜNTETVE 🏆 || 5. rész
Még egy kitüntetett kiállító van. A szentendrei Márkus Péter, aki „2001-ben járt először Indiában”-írja a Wikipédia 🤓 Sajnálatos, hogy csehszlovák, NDK, esetleg ausztriai útjainak időpontját (ha voltak ilyenek) nem tudjuk meg életrajzából. 🙂
Márkus Péternek, csakúgy, mint kollégáinak, szintén vannak figurális köztéri szobrai (Szent László, Szent Imre Vargha Károly), de az külön téma.
Most, nonfiguratív műveket mutat be, de így kissé pontatlan a megfogalmazás. Azt írja: „hosszú ideje foglalkozom az indiai kultúrával, ezen belül a devanagarai, valamint a tamil és a bengáli kalligráfiával. Az írásjelek formavilágából kiindulva hoztam/hozom létre az utóbbi időben szobraimat… A kisplasztika-sorozat motívum-variációit a hinduizmus ősi gondolkozása alapján készítettem.”
Vagyis van itt modell, minta, előkép!
A leírást csak azután olvastam el, miután élvezettel végigtekintettem festett hungarocell plasztikáit. Csak úgy peregnek keze alól a jobbnál-jobb variációk, gondoltam. Aztán lehűtötte lelkesedésemet az írott információ, hogy hát ez mégse annyira magától (azaz művész saját formakultúrájából 🙂) ered. Hogy sokáig tanulmányozta, a maga képességei, lehetőségei szerint a távol-keleti írást és kultúrát, az a szobor lényegét tekintve másodlagos, hisz nem kalligráfiákat festett, hanem szobrokat faragott, amit ugyan inspirálhatott a keleti kultúra és írás, de kortárs magyar szobrászati alkotás a végtermék, amit a szobrászat általános fogalmirendszere felől kell tanulmányozni, értékelni és más művekkel összevetni. (Márkus műmagyarázata alapján arra kell gondolnunk, hogy a szobor mibenlétével nincs tisztában. Írásában a szobor mibenlétét és a szobrászatot hibásan kapcsolja össze személyes kultúrhobbyjával. Hosszú téma…)

Mindemellett még így is a tárlat legjobb alkotásainak számítanak, amelyek kiemelkednek a körülötte lévő (középszerű, túlgondolt, vagy alulfogalmazott) művek közül!

(A szöveg előző részei a korábbi bejegyzésekben olvashatók.)

KITÜNTETVE 🏆 || 3. rész
Muzsnay Ákos is grafikákat mutat be, amik méretük és megjelenésük miatt első pillantásra festményeknek tűnhetnek.
Ahogy Szepessy, úgy ő is, valami nagyot akar mondani, nagyot akar mutatni, de az erőfeszítés során nem volt képes reálisan (kívülről) rátekinteni saját műveire.
Muzsnay beleesik abba a csapdába, amibe sokan, hogy a személyes vallásos hitnek, ami lehet mégoly tiszta és emelkedett, nem következménye, hogy azt ki is tudja ábrázolni. A másik pedig, hogy a vallásos tematika miatt nem válik automatikusan abszolútum közvetítő remekművé az alkotása. Hiába a sok aranyozás, vagy a figurák ikonokról ismerős kéztartása, na meg a sejtelmes hangulat!
Szellemi mesterének Kőrösi Csoma Sándort és Kondor Bélát tartja! Nem piskóta páros!
De a legerősebb mondatok az életrajzi ismertető végén olvashatók. Ha valakiben megfogalmazódott némi kritika, az most tuti elhallgat! Figyelem! ☝️
„Életművének csaknem egésze a Golgota közelben áll »a módszer alapján, amit kidolgoztam – olvasni, figyelni és az égiek áldását várni – eljuthat az ember egy olyan ponthoz, ahonnan az út már csak fölfelé vezet« -írja önvallomásában.” Hát, ja. Eljuthat. Jogos a feltételes mód! Van, aki eljut, van, aki meg nem. 😑

Szotyory László festő, régi ismerős. Esetében nem látszik semmiféle erőfeszítés. 🙂 Az MMA ösztöndíjas évek alatt is repülőket festett. Vajon mindössze ezt a hármat-négyet? Mondom, hogy tőle távol áll az erőfeszítés! 😀
„A nagy repülőgépekről leginkább a bálnák jutnak eszembe…. félelmetesen tornyosulnak fölénk... de ez a félelmetességük engem nem taszít… de az is érdekel, amikor apró lényekként repülnek…" -olvashatjuk Szotyory ösztöndíjas beszámolójában.
Még arra tér ki, hogy egyébként a tájképeket is nagyon szereti, s ha a tájképen felbukkan egy repcsi, akkor az attól izgalmas lesz, kapnak egy „érdekes idegenszerűséget egy metafizikus, kissé sci-fi árnyalatot,” mármint a tájak. Komoly megfigyelés! Le a kalappal! 😂 Ciprus és utasszállító repülőgép egy csomagban valóban kicsit idegenszerűnek hat, tényleg jól megfigyelte. 😀

Kvízkérdés: 🤓

Mi a különbség egy amatőr repülős festménye és a Magyar Művészeti Akadémiai tag és akadémiai ösztöndíjas Szotyory repülős festményei között?

a.) Az, hogy az utóbbié sokkal profibbak technikai kivitelezés tekintetében.
b.) Sokkal tartalmasabbak, sokkal mélyebb gondolatokat feszegetnek.
c.) Forma és tartalom tökéletesebb összhangot alkot, emellett innovatívabbak is.
d.) Nincs különbség.
🙂

Olvassuk el újra a művész saját műveihez írt magyarázatát, hátha megtudjuk a választ! „Repül a bálna…”

(Folytatás a következő bejegyzésben. A szöveg előző részei a korábbi bejegyzésekben olvashatók.)

KITÜNTETVE 🏆 || 1. rész
2022. szeptember 9 és november 13 között tekinthető meg a Vigadóban Az MMA képzőművészeti tagozatának díjazottjai című kiállítás, amelyen hét képzőművész munkáit láthatjuk, a nyolcadik díjazott, Novotny Tihamér főként kortárs képzőművészettel foglalkozó író, elméleti szakember. Többféle díj került kiosztásra, két életút-díj, négy tagozati ösztöndíj és két tagozati díj.
Az MMA, mint tudjuk, a jelenkori kortárs magyar művészet előkelő művészeti szervezete, ahová felkérés útján lehet bekerülni. Hogy mi alapján kérik fel a művészeket? Khm… vélhetően a művészeti teljesítményük alapján, de nem lehetetlen, hogy más szempontok is közrejátszanak.
A kiválasztás és ezzel összefüggésben a kitüntetés kérdése azért indokolt, mert, ahogy erre már utaltam, kiemelt jelentőségű, „felsőkategóriás” művészeti szervezetről van szó, amely bizonyos szemlélet szerint a magyar művészeti élet csúcsa. És ez alkalommal itt a csúcson (annak képzőművészeti tagozatán) osztottak díjakat, ebből következik, hogy a kitüntetetteknek az eliten belül is kiemelkedőnek kell lenniük.
Vagy nem? 🤔
A kiállítást kétféle módon tekinthetjük meg.
Az egyik lehetőség, hogy folyamatosan szem előtt tartjuk az esemény rangját, mármint, hogy ezek a kiállítók bizonyos szempontból a legjobbak között is a legjobbak, és ebből adódóan elfogadjuk, hogy a művek is valamiféle csúcsteljesítmények.
A másik lehetőség, hogy nem veszünk tudomást minderről és csak a műveket és a kiállítás egészét nézzük és értékeljük más alkotók és alkotások viszonylatában. Maradjunk ez utóbbinál!
A kiállítás koncepciója és berendezésének elmélete a kurátor egyik fő feladata.
Azt tudjuk, hogy ki volt a kurátor, el se téveszthetjük, ugyanis az ő nevével kezdődik a tárlat, ez fogadja a belépőt, ez az első impulzus! Azt is megtudhatjuk, hogy mellette dolgozott egy kiállítás-arculatért és grafikai munkákért felelős szakember, továbbá egy kivitelező, egy kiállításszervező, egy műtárgyszállító és részt vett a rendezésben a Pesti Vigadó Kiállításszervezési Csoportja. Komolyan, ennyien adták bele szaktudásukat ebbe a kiállításba? 😳
A kurátor azt mondta egy interjúban, hogy a kiállításra úgy kell tekinteni, mint egy műegészre és ez volt számára is a fő szempont a rendezés során. De ezzel a mondatával azt is elárulta, hogy nincs műérzéke. És azt is, hogy fogalma sincs arról, mitől válhat egy kiállítás szervezett műcsoporttá! Ezen a rendezésen legfőként a gyakorlatlanság látszik.
Itt említsük meg, hogy a név-cím feliratok rendre a posztamensek oldalán vannak elhelyezve, két helyen azonban teljesen indokolatlanul a posztamens felső lapjára kerültek. Először azt gondoltam, hogy talán leeshettek és feltették oda ideiglenesen, de le voltak ragasztva (direkt megpöcköltem 😀). Érthetetlen baki, figyelmetlenség, mint ahogy az is, hogy egy helyen a mű kiírt keletkezési dátuma nem azonos a képen feltüntetett dátummal! Ezek apróságok... ha egy kultúrházban fordulnak elő, oda se neki, de itt ciki, mert arról árulkodik, hogy a kiállításnak tulajdonított fontosság nincs összhangban a tálalás minőségével.

Lépjünk túl ezen, nézzük az alkotásokat és alkotókat, jobbról balra haladva. (folytatás a következő bejegyzésben!)

Kedves Követőim! 🤐
A facebook továbbra sem engedi előző írásom közzétételét, bármely módon próbálkozom. De nem adom ám fel! 🙂
🆕 Addig is itt a következő írás egy Műcsarnokbéli aktuális kiállításról… JELENSÉGEK/PHENOMENA

Hallgatjuk a rendkívül magabiztosnak tűnő művészt, olvassuk a kiállított művekről informáló szöveget és közben nézzük a műveit. Megpróbáljuk megérteni, hogy miért jók ezek az alkotások, miért olyan nagy és magabiztos művész S. I.? 🤔
Két lehetőség van. S. I. játszott, firkált és a Műcsarnok hajlandó volt érdemei elismeréseként – hiszen kb. 10 évig ő vezette a Műcsarnok múzeumpedagógiai csoportját is – ezeket a bagatell játékokat bemutatni.
Ha erről van szó, akkor 🆗 Van ilyen, megszoktuk.
Gyanítom, azonban, hogy más a helyzet.
Azt a címet adta legfrissebb műcsoportjának, hogy: jelenségek, amit valószínűleg kevésnek, netán sekélyesnek érzett, ezért – hogy a filozofikus tartalmi utalás se maradjon el –hozzáfűzte még, hogy phenomena. Így lett a cím: Jelenségek Phenomena.

Kiállítását nézve nekem az a szitu jutott eszembe, amikor meglett korú ismerősöm felfedezett egy kevésbé nyilvánvaló funkciót a mobiltelefonján, majd egy telefonszakértő magabiztosságával, oktatólag előadta unokájának „felfedezését”, aki miután végig hallgatta visszakérdezett: aha, na és? Ez most miért mondod, ez már a régi készülékeknél is megvolt. 🙄😒
Valahogy így. Miért érdekes ez? S. I., amit bemutat már 30 évvel ezelőtt sem volt igazán érdekes, most meg aztán végképp nem az.
Röviden a következőt láthatjuk:
A művész többnyire saját készítésű fotókat használt, amik túlnyomórészt elmosódott fény-szín foltokat ábrázolnak. A fotókba fehér filccel belerajzolt, aztán kinyomtatta A4-es méretbe, bekeretezte és kész is a kiállítás. Illetve nem egészen, mert most jön a bravúr, ugyanis ugyanezeket a képeket felnagyítva, vászonra is kinyomtatta, kissé azokba is belefirkált-belesprézett, a kurátort idézve: „feltette a végső gesztusokat”, és azokat keretezetlenül állította ki. Na, így mindjárt más! 😅
Mindehhez pedig olvashatunk egy magyarázó szöveget, ami megkísérli elmélyült festészetnek feltüntetni ezeket a sok szempontból közhelyes és igen-igen csak erőtlen (vagy erőltetett?) munkákat.
„Az új sorozatnál a látogató nagyobb szabadságot kap a befogadásban, az alkotó nem ad intellektuális megfejtést.”-írja a kiállítás kurátora, mentegetve-magyarázva a menthetetlent. Ha a néző mozgósítja vizuális műveltségét, akkor a képek végső megfejése nem lehet más, mint, hogy ezek ötlettelen, unalmas megkésett kísérletezgetések. Munkái utánérzések utánérzésének végletekig legyengült utánérzései.
A fotóba történő belerajzolás, illetve az a munkamódszer, amit a leírásban olvashatunk, kissé lerágott csontnak számít. S. I. semmi újat nem tud mondani. Sebaj, ettől még lehetne érdekesen, „másként” ismételni, érdekesebben előadni ugyan azt, amit már ezerszer ezer alakban előadtak. De ilyesmiről szó sincs.

(fotók: Bárka online)