Scrolicity

Kedves Urbanisták!

A Scrolicity ezentúl nem csak az oldalon posztolt történetek, hanem egy interaktív mobilalkalmazás keretében is szeretne elkalauzolni titeket minél több érdekes budapesti helyszínre!

https://www.youtube.com/watch?v=mmp56X_QKjI

Első városnézős játékunk már elérhető Androidon, az alábbi linken:

https://play.google.com/store/search?q=scrolicity

Scrolicity

„Élelmiszerünket felhasználtuk, utolsó töltény a csőre töltve. Budapest védői választhatunk a kapituláció vagy a harc nélküli lemészárlás között. Az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel, nyilaskeresztesekkel együtt offenzív módon új harci és ellátási bázist keresek. Február 11-én a sötétedés beálltával kitörök. Kérek felvételt Szomor-Máriahalom térségében. Fényjelzés: kétszer zöld=saját csapat. Erők: németek 23900, ebből 9600 sebesült; magyarok 20000, ebből 2000 sebesült; civilek 80-100000.”

Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer rádiótávirata a Dél Hadseregcsoportnak (Budapest, 1945.02.11. 17:50)

Alig hangzott el az éterben a fenti üzenet, a személyzet azonnal hozzálátott a rádióberendezések megsemmisítéséhez. Budapest ostromának utolsó, tragikus felvonása 1945. február 11-én este 8 órakor kezdődött.

Aki ma végigsétál a Széll Kálmán vagy a Széna téren, valószínűleg nem gondolná, hogy ott zajlott a város történetének legnagyobb mészárlása. Pedig pontosan itt próbáltak meg áttörni a magyar és német rohamcsoportok. Helmuth Friedrich százados így emlékezik vissza:
„Vékony résen keresztül a házak fekete kontúrja között éles fény, mint valami nagyvárosi főutcán, ahol világítanak a reklámok és a kirakatok. Nem nehéz kitalálni, hogy a fények itt gránátoktól, nyomjelzős lövedékektől és a töméntelen világítórakétától származnak. Ott van tehát a front, a Széna tér! Ezen a szoroson mindenkinek át kell jutnia. Az emberek mellettünk jobbra és balra már megvesztek. Könyökükkel küzdik magukat előre, löknek és rúgnak, akár az állatok.

Hans Bayer tiszthelyettes így ír erről az őrületről:
„Átrohanunk a nyílt téren. Csattanások és robbanások előttünk, mellettünk, mögöttünk. Géppuskák kelepelnek, géppisztolyok kattognak, lövések dörrennek, kézigránátok robbannak – tűz mindenütt. Gondolkodásra nincs idő. Előttem égő páncélos. Elöl orosz lövegnek kell lennie, amely mindig belelő a tömegbe. Telitalálat telitalálatot követ. Akit eltalálnak, fekve marad. Akár a lemmingek, vakon előrehajtva hullanak a tengerbe – ahogy itt is előrelökdösődik a tömeg, mely nemrég még fegyelmezett volt, s most a vesztébe rohan.”

Többszöri roham és óriási véráldozat árán a kitörők elérték a Városmajort, a János kórházat és az Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasort. A szovjet katonák között pánik tört ki, vonalaik felbomlottak, amikor azt tapasztalták, hogy a rohamozók a veszteségekkel nem törődve őrült módjára vetik bele magukat a kézifegyverek tüzébe. Az így kialakult réseken körülbelül 16 ezer kitörő jutott ki a várost körülvevő hegyekbe. Azonban a német vonalakat végül csak alig 700-an értek el.

Így ért véget Budapest 102 napos ostroma, ami egyáltalán nem a jó és a rossz harcáról szólt. Akik azt hitték, hogy a hazájukat védik, nem hazájukat védték. Akik azt hitték, hogy őket felszabadították, azokat nem szabadították fel.

(A képen egy kiégett német páncélgépkocsi látható a Bem rakparton.)