Back Réka hivatalos oldala

Két ember között a legrövidebb út egy mosoly, tartja a mondás.
Akkor mégis miért nem látjuk gyakrabban?

A minap a Hungária forgalmát rendőrök irányították, én gyalogosként figyeltem a jelzéseiket, mikor indulhatok el. Gyönyörű idő volt, jó kedvem volt, mosolyogtam. Észrevette a munkáját végző rendőr és visszamosolygott. Elgondolkoztam, hogy ez mennyire emberi volt. Egy pillantás, egy mosoly, egy kapcsolódás.
Pár nappal később meséltem ezt a történetet egy társaságban, ahol megkérdezték, hogy miért mosolyogtam, mert csak úgy nem mosolyog az ember, hacsak nincs baj a toronyban. Én meg ufónak éreztem magam.

Mert én mosolygok. Sokszor. Sokat. Furcsán is néznek rám. És ahogy az előbb leírt jelenet is jól példázza, nem véletlen. Nem merünk, nem tudunk, félünk mosolyogni. Pedig milyen egyszerű lenne, ha állítanánk a fókuszon, ahogy a világot és a problémákat nézzük, és igyekeznénk megtalálni azt, aminek örülni lehet, amitől a bőrödben jól érezheted magad.

Tudom, miről beszélek. Nagyon messziről jövök. Voltam ott, ahonnan más nem jön vissza, egy komoly betegség miatt álltam élet-halál kapujában, pár napom volt csak hátra. Szóval bőven lenne okom vastag páncél mögé bújva utálni az egész életet, de én másként döntöttem, kőkemény munkát tettem bele, és mosolygok. Igen, a munkában is. Igen, a dugóban araszolva is. Igen, a boltban sorban állva is. És ez nem játék, ez nem bolondság, ez megérkezés. Csak rajtad múlik, hogy minek adsz teret, a figyelmed Te irányítod!

Te mikor mosolyogtál utoljára? Őszintén, teljes szívedből, teljes lényedből, és nem azért, mert:
- féltél
- meg akartál felelni
- zavarodban
- nem tudtad, mit kéne reagálni
- hátha így mindenki elhiszi, hogy Te tényleg milyen sikeres vagy, és milyen jóban vagy önmagaddal, miközben pontosan tudod, hogy a mosolyod egy ragasztó, ami nem engedi, hogy összeomoljon a kártyavár, amit évek óta egyre nehezebb tartani, és rettegsz, hogy ki veszi észre, hogy a pajzs repedezik?
Csak mert ezeken a mosolyokon mind látni, érezni lehet, hogy nem belülről, nem belőled érkezik. Mernél még gyermeki tisztasággal mosolyogni, vagy már meggyőzted magad arról, hogy a világ ennél keményebb hely?

***A képen én vagyok, azzal az őszinte, belső lényemből fakadó mosollyal, amit sok év, sok tragédia, sok nehézség elvett tőlem egy időre. Éppen ezért olyan nagy kincs, hogy visszatért. Hiszem, hogy nem tűnik el, ha nem engeded el a kezét. Neked is hiányzik, vagy esetleg már nem is tudod milyen őszintén, teljes szívből mosolyogni, nevetni?

Ma Óbudára fújt a szél, podcast workshopot tartani. Köszönöm Beszéderő az újbóli felkérést!

Ti tudtátok, hogy a házak között egy amfiteátrum romjai találhatók, ahol a helyiek kutyát sétáltatnak?

Smink kész. Irány a forgatás.

Nem izgulok. Az elmúlt 20 évben megszámlálhatatlan interjút készítettem, hol TV-ben, hol rádióban, hol podcast formájában. De soha sajátot.

A Hangos Emlékkönyv (backreka.hu) az alapötlettől a teljes koncepció megálmodásáig saját munka. Most lesz a premier. Szóval kicsit mégis izgulok.

Te mikor jössz hozzám interjúra?